Arról már született cikkünk, hogy mit kell figyelembe venni a fürdőszoba felújítás kapcsán vagy arról is, hogy mire figyeljünk a csempézésnél. Habár már bújtatva ezekben is szerepelt egy-két hiba, melyet elkövethetünk, azonban nem erre fektettük elsősorban a hangsúlyt. Most viszont csokorba szedtünk néhány tipikus hibát, amelyek nagyon gyakoriak és amikkel mi is szembesültünk mostanában néhány Facebook poszt által. Szerencsére a bakik többségére nagyon egyszerű megoldások léteznek, melyek sokszor kézenfekvők is egyben. Tartson velünk és ismerje meg, hogy mik a leggyakoribb hibák a fürdőszoba felújítás kapcsán!

Nagyon jól tudjuk, hogy az otthonfelújítás során a fürdőszoba kerül a legtöbbe, elég, ha csak a hidegburkolat árára gondolunk. És itt még nem is számoltuk a többi anyagnak az árát, vagy akár a burkolónak a napi díját, ami elég borsos. A megfelelő tervezés az anyagiak terén is elkerülhetetlen, ha egy nagyobb volumenű projektbe vágunk bele. Így már az elején ajánlott meghatározni a büdzsét és egy táblázatba felvezetni a várható kiadásokat. Minden befektetett időt és fáradtságot meg fog majd érni, ha a végeredmény egy gyönyörűen kivitelezett, büdzsén belül felújított fürdőszoba lesz.

Elmarad a megfelelő tervezés

És itt nem csak az anyagiakra gondolunk. Meglepő lehet néhány tudatos felújító számára a tény, de vannak, akik még csak a méreteket se mérik le rendesen a helyiség kapcsán. Elnézett belmagasság, rosszul számolt négyzetméter – gyakoribb hibák a fürdőszoba felújítás során, mint gondolnánk. Sokan laikusként úgy gondolják, hogy nem szükséges elővenni az alaprajzot, vagy még kézzel sem vázolják fel a terveket.

fürdőszoba felújítás hibák
A Facebook poszt a Felújítási és lakberendezési inspirációk csoportban, ami ezt a cikkünket ihlette.

Vannak olyan vásárlók is, akik csak félig-meddig vetik bele magukat a tervezésbe. Ekkor is nagyon rossz végeredmények születhetnek, főleg, ha valamit faltó-falig tervezünk. Lehet, hogy nagyon jó szépérzékünk és stílusértékünk van, szuperül pároztatjuk a csempét a káddal és a bútorral és fejben el is rendezünk mindent. A baj akkor kezdődik, amikor nem kalkulálunk mindent bele a helyiség elrendezésébe. Belegondoltunk például már abba, hogy hány centimétert vesznek el a csempék a helyiségből? Lehet, hogy maga a faltól-falig tartó távolság mondjuk 160 centiméter, de ekkor még nem számoltuk bele a csempét, ami összesen akár 2-3 centit is elvehet. Ragasztóval és tapadóhíddal együtt már akár 5 centit is veszíthetünk a fürdőszobából. Tehát a pontosan 160 centis kád nem fog beférni sehogyan sem.

Az ergonómiai kérdés

Mindezeken túl az ergonómiai kérdés is számottevő, hiszen mi a helyzet egy kisebb fürdőszoba esetén? Vajon mindenki tisztában van azzal, hogy milyen irányba érdemes feltenni a dekorelemeket és a csempét, hogy azok tágítsák a teret? Biztos optimális helyzetbe fog kerülni ott az a kád vagy a zuhanyajtó? A minimalista stílusú fürdőszobák kétségen kívül szemet gyönyörködtetőek, azonban egy sok tagú család esetén kevésbe kivitelezhető megoldás. Nagyon szép és elegáns a térben álló mosdó gondolata, vagy a lebegő mosdó pultok, azonban tárolásra nem alkalmasak. A sok piperekellék hova fog kerülni 4-5-6 ember esetén, ha minden tároló lehetőséget kiszórunk a fürdőszobából?

fürdőszoba felújítás hibák
A tökéletes fürdőszoba tervezést igényel, de az összkép majd mindenért kárpótol minket.

És ekkor jöhetnek a kevésbé fontosnak tűnő felvetések is: milyen magason legyen a tükör? Merre nyíljon a zuhanykabin ajtaja? Vagy úgy egyáltalán a fürdőszoba ajtaja kifelé vagy befelé nyíljon? Számos kérdést fel kell tennünk magunknak a tervezés során, még ha úgy is gondoljuk, hogy ezek nem lényegesek, vagy “majd útközben kitaláljuk”. Azonban ezekkel a tényezőkkel mind számolni kell, sőt olyan dolgokat is érdemes szóba hozni, melyeket csak egy szakértő szeme vehet észre vagy tudhat róla. Kérje ki szaniter-és burkolat értékesítő kollégánk véleményét a kiválasztott anyagokkal és termékekkel kapcsolatban, akár egy alaprajzot is mutathat neki!

A tervezési fázisra ne legyünk restek időt szánni, mert sok pénzt, időt és fáradtságot megtakaríthatunk ezáltal. Sokkal nagyobb bosszúságot jelent majd nekünk az újratervezés, újravétel vagy a csere, eladás hosszadalmas folyamata. A csalódottságról nem is beszélve, hogy nem fér be az általunk kiválasztott gyönyörű kád vagy bútor a fürdőszobába és nem úgy fog semmi sem kinézni, ahogy mi azt elterveztük a legelején.

Fürdőszoba felújítás hibák között gyakori a “szomszéd fürdőszobája”

Ez nem takar mást, mint azt a felfogást, hogy “ha a szomszéd hasonló elrendezésű lakásában bevált, akkor nálunk is be fog válni”. Sajnos ez egy nagyon nagy téveszme, hiszen mindenkinek mások a szükségletei. Ha például a szomszédnak zuhanyzója van és mi ugyanezt szeretnénk csak káddal, akkor máris nem “ugyanaz” lesz. Ez azt jelenti, hogy máshogy kell gondolni az elrendezésre is.

Ez persze nem azt jelenti, hogy inspirációnak nem használhatjuk az ismerősök különböző helyiségeit, de ne akarjunk ugyanolyat. Ha például megtetszik nekünk a kertes házban lakó barátnőnk óriási, látszólag minimalista fürdőszobája, akkor nem a legjobb döntést hozzuk meg, ha a panellakásunk fürdőjébe pontosan olyan szeretnénk. Már csak azért sem, mert egy kétszer, háromszor akkora fürdőszoba lehet, hogy látszólag minimalista, de nagyon sok dolog tárolására alkalmas. Egy apró helyiség azonban sose fogja nekünk ezt a látványt vagy érzetet megadni, pusztán már csak a méretei miatt sem.

fürdőszoba felújítás hibák
Egy sokkal nagyobb fürdőszoba, mint amilyennek első ránézésre tűnik.

Van megoldás?

Gyűjtsünk ötleteket nyugodtan magazinokból is, de mindig tartsuk szem előtt azt, hogy mi a praktikus és megoldható a mi otthonunkban. Egy panelfürdőben például szinte sose megoldható a térben álló kád. Azonban egy zuhanyzóval teret spórolhatunk és praktikus is lesz az elrendezés. A minimalista stílus tehát csak kompromisszumokkal oldható meg – térben álló kád és mosdó helyett legyen inkább egy zuhanykabin, aminek belsejében találhatunk polcokat is. Így akár a lebegő mosdó gondolata is megoldható, hogy álmunknak, elképzelésünknek legalább ez a része teljesüljön.

Ha drágább a csempe, mint ahogy terveztünk vagy a dekor elemek, akkor sem kell teljes mértékben lemondani róluk. Még design-osabb lesz a fürdőszobánk, ha csak az egyik falra helyezzük fel a díszes, színes csempét és a többi falra pedig egy egyszínű, olcsóbb választást. A kontraszt pedig egy modern hatású, mégis időtlen megoldást fog nekünk kölcsönözni, amelyben mindig gyönyörködhetünk majd.

Olcsó húsnak híg a leve

Sokan hajlamosak vagyunk “rosszul spórolni”. Ez annyit tesz, hogy nem ott és oda választjuk az olcsóbbat, ahova érdemes lenne. Egy jó szakemberen például semmi esetben sem érdemes spórolni, hiszen a rossz munka esetén előfordul, hogy a teljes felújítást újra kell kezdeni. Az újonnan felrakott csempe leverése pedig felérhet egy kisebb (nagyobb) agyvérzéssel. Főként egy olyan család számára, akik szűk költségvetésen szerették volna megoldani az egész folyamatot.

Ugyancsak nem érdemes spórolni a segédanyagokon sem, hiszen a rossz minőségű vagy csak nem megfelelő ragasztók megválasztása akár a csempe leeséséhez is vezethet. Ez viszont nem csupán pénzkidobást eredményezhet, de még balesetveszélyes is. Tanácsos kikérni értékesítő kollégáink véleményét a választott alapanyagokkal kapcsolatban, hiszen a rossz tömítő vétele is gondot okozhat a vízszigetelés során. Azt pedig senki sem szeretné, hogy a kád és mosdó orrán-száján folyjon ki a víz.

A spórolás a fentebb említett módszerekkel oldható meg a legértelemszerűbben: a drágább csempéből csak egy falra valót válasszunk és mellé egy semleges színű, olcsóbb csempét. A fürdőszoba felújítás során a hibák mellett a burkolóanyag kerül a legtöbbe, így itt érdemes megfogni a pénzünket.

A díszes csempékhez egy semleges színű, sima felületű darab lett választva. Az összhatás modern, elegáns és költséghatékony is.

Gyakori hibák egyike: kicsúsztunk a fürdőszoba felújítás határidejéből

Különösen most kell odafigyelni erre a hibára, hiszen az otthonfelújítási támogatás 2022 december végéig vehető igénybe. Ha igénybe szeretnénk venni ezt az állami segítséget, akkor pontosan meg kell terveznünk a dátumokat. Ne essünk bele abba, hogy későn keresünk burkolót – már pedig egy jó szakemberre hónapokat kell általában várni. Az is gond szokott lenni, amikor nem készletről vásárolunk és nem kalkuláljuk be a folyamatba szállítást, vagy az esetleges késést. Lehet, hogy a burkolóval 1 hét lett egyeztetve és időre érkezik, a csempe azonban sehol sincs még. Ilyenkor vagy vár egy hetet vagy azonnal elköszön, hiszen ha késve érkezik az anyag, akkor már úgysem tudja befejezni a munkát.

A késésből adódó hibák azonban könnyen kikerülhetők a fürdőszoba felújítás kapcsán, ha a termékeket nálunk szerzi be. Értékesítő kollégánk olyan határidőt tud garantálni az anyagok megérkezését illetően, melyet készpénznek vehet majd. Látogasson el hozzánk üzletünkbe, illetve inspirálódjon további tartalmainkból!


Notice: Undefined index: pages in /data/www/wds-festekcsodak/wp-content/plugins/facebook-messenger-customer-chat/facebook-messenger-customer-chat.php on line 117